Prológus
Nem tudtam megnyugtatni. Em csak sírt, miközben térdeit ölelte át.
A sarokban ült, a hideg kövön, előtte egy fémtál, amiben egy fehér papírt nyaldostak a lángok. Fél perc alatt hamuvá égett az egész, majd a tűz is elaludt. Egy széken ültem, szótlanul, meggyötörve. Megpróbáltam közeledni hozzá, átölelni, lecsillapítani, de szemei szikrákat szórtak próbálkozásaimra. Nyílt az ajtó, A beszűrődő fény egy kis reményt varázsolt a fekete szobába, de mikor az ajtó újra becsapódott, minden remény elhalt. Egy magas alak lépett felém. Em sarokban kuporgó alakjának halvány körvonalát látva térdre rogyott.
-Anyu levele.-motyogta a fiú tenyerébe temetett arccal. A húgával ellentétben szinte könyörgött a vigaszért. Letérdeltem hozzá, kezembe vettem a tenyerét.
-Elégette.-suttogtam Em-re pillantva. -Gondoltam.-Szavait alig lehetett érteni fojtott zokogásától, ami egyre csak erősödött, Tétovázva átöleltem, mire magához szorított. Csupasz vállamat áztatták a könnyei, mire az enyémek is eleredtek. Eddig Em-ért tartottam magam,de tudtam hogy neki idő kell. Egyedül kell ezt megemésztenie, mert máshogy nem megy neki. De ezúttal valami megtörhetett benne, mert odarohant hozzák és a bátyja karjaiba vetette magát. Félreálltam, mert tudtam, hogy most egyetlen dolog segíthet neki: az egyetlen ember, aki a családjából maradt.
